Riasztó, mint a fölmorajló tenger
és mint a végtelen hó, épp olyan.
Álarca mélyén bús halál rohan -
jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember
remegve ejtem lelkemet elébe
a szívem hallgatom - kopog-e mé...
Az a péntek feketébe
öltöztette önmagát,
s félelemtől remegéssel
cikázik a fényen át,
összeroppant fakeresztek
tövéhez sok bűn leül,
tisztogasd most a lelkedet
önmagadban, egyedül!