BERETI GÁBOR
Jaj, Poszeidón
Hogy elnyelje mindenünk, mintha mélybe,
bársonyba hullana a sötét, az alkony ránk ülepszik.
Fuldokló cseppenként őzek szöknek ki belőle,
fagy marta homlokuk kövektől mohos,
agancsuk riadtan remeg.
Ahogy átrohan közöttük a szél, karcsú tárogató
mind, elcsorgó, higanyos hangon sírjá... |