Nem tudtam ennyit a szökőkutakról,
e képtelen üvegfákról sosem.
Szólhatnék róluk, mint a könnypatakról,
amit nagy álmoktól megszállva egykor
ontottam, majd feledtem bűnösen.
Feledtem hát, kezét mint nyújtja gyakran
az ég sokaknak, gondban, zűrzavarban?
Páratlan nagyszerűt tán sohse láttam
az ősi park kaptatóján, a halkan,
reményhoz... |
