Keresés: hullnak, Szemed, Rózsák partja!, Ne ítélj, Bizony, így van ez, szívem, Szinház, Kezemmel simítom...., Ne itélj, XXXIX. szonett, Egyedül, csak tömören:, , Szemed, sz�vem z�ldje nem �r�k., Galambok �lma, minek j�ssz el�bem?, Forr� cs�ppekben gurulnak az �gen, S, Rózsák partja!, , hátha a szerelmét végre újra látja. , A távolba réved boldogtalan szeme, és lehull ölébe két erőtlen keze. , Ekkor egy esőcsepp tenyerébe csöppen. , S aztán csak hullnak-hullnak egyre többen. , A reménytelenség úrrá lesz a lányon. , Régóta először nyomja el az álom. , Párnája: a rideg, kemény, szürke szikla. , Egy csepp sósvíz csordul rajta., Ne ítélj, bíráljak:, Erényt, hibát és tévedést, Egy óriás összhangnak lássak , A dolgok olyan bonyolultak, És végül mégis mindenek, Elhalkulnak és kisimulnak, És lábaidhoz együtt hullnak., Mi olyan együgyűn ítélünk, S a dolgok olyan bonyolultak., Istenem, add, hogy minél halkabb legyek, Versben, s mindennapi beszédben, Csak a szükségeset bes, Bizony, így van ez, szívem, üzenetét., Lásd, ami szép, sose múlik igazán,, Mert az a szívünkben él., Látom a nap fényét ajkad mosolyán,, Ez a mosoly tavasszal felér., Bizony, így van ez, szívem, csillagok hullnak,, És a vallomásainkon fakul a fény., De a nagy szerelmek úgysem szavakon múlnak,, És a szíved ma még úgyis enyém., Lásd, ami szép, sose múlik ig, Szinház, csak tragédia. , S elmegyek és másik jön és az is én vagyok: , Elsiklanak talpam alatt sziklás századok - , Mit akarok? s akarjak- e? Mi az az örök? , S könnyű porban hullnak reánk az örök rögök. , Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem , S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz , velem?... , Pokolbeli gonosz tenger vonagló a, Kezemmel simítom...., Kezemmel simítom el, vad fodrait a szélnek., Apró lelkeket ölelek, magamhoz, ha félnek., Szememben melengető, rőzsetüzek gyúlnak., Szavaim igazgyöngyként, a földre hullnak., Mosolyommal bársonyszirmú, virágokat nevelek., Szívem dobbanásában, rejtem el az életet. , , Múltunk nehéz percei, a vállunkra dőlnek, gondtalan, Ne itélj, tévedést, Egy óriás összhangnak lássak -, A dolgok olyan bonyolultak, És végül mégis mindenek, Elhalkulnak és kisimulnak, És lábaidhoz együtt hullnak., Mi olyan együgyűn ítélünk, S a dolgok olyan bonyolultak., Istenem, add, hogy minél halkabb legyek -, Versben, s mindennapi beszédben, XXXIX. szonett, koronája,, Zizegve zajongnak, majd fordul idő nyárra., Míg szellőben udvarolnak, s becézgetik egymást,, Ajkuk ékesen szól, ősz jön, pír önti el arcát., Majd éretten újra, szeretkezni hullnak alá,, Kéjben egymást fürdetni, vágyuk hajnalán., Míg hágják egymás testét, icipicit pironkodva,, S így ősz télre vált, majd lassan, megnyugodnak., P, Egyedül, Süketen hullnak a szavak, a magányos csendben., Vakon bámulnak a szemek,, hiába kutatnak a fényes sötétben., Bizonytalan kereső kezek, érintésre várnak., A magány szomorú, színt ad a szobának., Egyedül vagy, és nincs reményed., Ha egyedül vagy, nincs is mit remélned., Egyedül vagy, és körül ölel a homály., Ha egyed, csak tömören:, hadarom,, hiába gyors – lassú: elpukkadt már a pillanatom., ¤, Gyenge kezemből kihullik a szó., Versbe-esve kétségbe nem nyugvó., Gyenge szívemből vérkönnyek hullnak., Tisztelet nektek, kik éltek holtak., Gyenge eszemből veszik a remény., Teszem az optimizmust, hogy legény., Gyenge lelkemből kopik az ember., Nem hiszem, de, , ,KiNeHagyd, Ki Ne Hagyd