| ... volna, hogy ha naponkint halványodni fog szerencsém csillaga, végre még sötét lehet körülem, sötét és pusztaság, melynek homályában a kétségbeesés rémével is találkozhatom: óh, Albert, én lenevettem volna dőreségét, mely az apadhatlannak végét meri képzelni... Te kiábrándítottál. Tanultam lemondani. Ösmerem az elhagyattatást, és szokom a fásultsághoz. De ne hidd, hogy mostani közö... |
